Város: Sziklapöröly - Earthdawn.hu
Írta:  Earthdawn Journal #8
  • Betűméret
Értékelés:
(0 szavazat)

Tartalom

Történelem

Sziklapörölyt a throáli időszámítás szerinti megközelítőleg a 1426-os évben alapították, mikor néhány nagyravágyó törpe család Kratas-ból ide utazott, az ezüst lelőhelyekről szóló beszámolókat hallván. A mendemondák igazak voltak, így a törpék letelepedek egy rögtönzött táborban és elkezdtek a környező hegyekben bányászni. A törpék csak annyi ideig akartak maradni, amíg összeharácsolnak egy kisebb vagyont, ezután vissza szerettek volna térni Kratas-ba. Ez az oka annak, hogy nem építettek olyan kőbe vájt lakhelyeket, amelyek rájuk más bányák közelében annyira jellemzők.

Ahogy a törpék sikeréről szóló beszámolók egyre messzebbre jutottak el, úgy érkeztek orkok emberek és még több törpe Kratas-ból és a környező területekről, akik szintén a táborban telepedtek le. Így a kis tábor gyorsan nőtt és néhány évvel később már leginkább Kratas kicsinyített változatára emlékeztetett.

Három évtizeddel alapítása után, Sziklapöröly hirtelen a Thérai Háború közepén találta magát. A várost a csapatok kiindulópontjaként használták a throáliak, hogy a thérai haderőkkel felvegyék a harcot Ustrectben és Liaj-ban, így duzzasztva  tovább a népességet. A háború vége felé a Throál számára fontos stratégiai területek mások lettek, így a throáli haderő nem állomásozott tovább Sziklapörölyben.

A Peiron generális, törpe Lovas adeptus által verbuvált és vezetett throáli hadtest a háború első évében alakult. A sereget mely a háború teljes ideje alatt a Tylon-hegység és a Alkony Csúcsok között állomásozott Peiron Őreinek nevezték. A sereg többször átvonult Sziklapörölyön és a generális időközben megkedvelte a várost. Mikor a háborúnak vége lett Peiron feloszlatta a hadtestet és családjával, valamint néhány idősebb bajtársával letelepedtek Sziklapörölyben.

Peiron és száz jó embere (akikkel ide érkezett), egy velejéig romlott pöcegödröt talált, ami a tolvajok és a bányajogokat birtoklók kánaánjává lett. Egy év leforgása alatt Peiron és emberei magukhoz ragadták a város irányítását a bandáktól, majd egy kisebbfajta háború keretében kiűzték a városi söpredéket a városból az igazszívű lakosok segítségével. Ezt az időszakot a polgárok manapság csak Tisztogatásként említik.

Peiron irányítása volt az, ami Sziklapörölyt azzá tette, ami napjainkban. Peiron és a régi katonái teremtettek rendet, állítottak kormányt, bevezették a jelenlegi törvényeket és szabályozásokat, beleértve az adórendszert és a szavazati rendszert is. Néhány évvel a Tisztogatás után, hogy a városon áthaladó kereskedelmet ösztönözze, Peiron Őreinek korábbi hadmérnöke építtette az utat. Bár ez egy nehéz és költséges vállalkozás volt, a település befektetése mára megtérülni látszik.

 


Hozzászóláshoz kérünk, hogy regisztrálj a weblapon, vagy jelentkezz be!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.