Aye, természetesen van egy történetem számodra, utazó, hisz ezért vagyunk, mi, Trubadúrok, nemdebár? És amiért érdeklődsz a zeném iránt, egy nagyon különös hangszerről fogok mesélni.
A Csapás elől rengeteg Névadó menekült a kaerek védelmébe. Sok elf, és hosszú életű obszidiánember, akik bevonultak tudták, hogy sosem látják újra a külvilágot. Csak remélték, hogy dédunokáik már egy Rémektől mentes, szabad világban fognak élni. Ez sokakat taszított mély bánatba, és mindenki tudta, mekkora veszteséget jelent a kaer lepecsételése.
Volt egy kaer, egy bizonyos Talloria, ami a nevét a varázsló után kapta, aki segített megépíteni. Talloria szüntelenül dolgozott az embereiért, orikalkum rúnákkal, bűvigékkel erősítette meg, hogy az építmény elég erős legyen a Rémek ellen. Fáradhatatlanul, éjszakákba nyúlva munkálkodott, csak hogy megvédje népét.
Amikor az első Rémek megérkeztek, Talloria elővigyázattal tanulmányozta őket, összegyűjtve minden információt ezekről a lényekről. Talloria egyre inkább attól félt, hogy a thérai védelem nem lesz elég.
Kutatott, megvizsgált minden lehetőséget, hogy újabb védelmet dolgozzon ki. Elmélyült a Szellemmágusi mágiában is, tanulmányozva a szellemvilágokat, többet, és többet tudva meg a Rémek természetéről, és hogyan lehetne elkerülni, hogy a Névadók húsából és lelkeiből lakmározzanak. Talloria elzárkózva a laboratóriumába még keményebben, ádáz szenvedélyjel kereste a lehetséges utakat. Sokan aggódtak a faluból, de tisztelték varázslójukat, és féltek a Rémektől, így nem szóltak semmit, s vártak.
Idővel, Talloria munkába kezdett az újonnan épített kaer központi termében. Egy Elemi Levegőből készült ködfüggöny takarta el a kíváncsi szemektől munkáját, hogy senki se tudhassa meg, min dolgozik. Mindenki megbízott Talloriában, és így csak vártak, és figyeltek, egészen addig a pillanatig, amikor eljött a kaer bezárásának ideje.
Amikor a Rémek túl sokan lettek, hogy az emberek nem maradhattak tovább a felszínen. Még az erős Théra is lezárta maga körül Elemi Levegővel és Tűzzel védett kupoláját. A támadások naponta érkeztek, így az emberek visszavonultak a kaerükbe, Talloriába, és lezárták, aktivizálták a théraiaktól kapott bűvigéket, hogy távol tartsák a Rémeket.
Nem sokkal ezután az Elementalista felfedte az emberek előtt munkájának gyümölcsét. Gondosan megépített harang arra az esetre, hogy sarokba szorítsa a Rémeket, ha a kaer védelme cserbenhagyná őket. A harang bronzból készült, Elemi Földdel és Levegővel megerősítve. A keretét, szerkezetét és nyelvét csontból faragták az első Rémek áldozatainak csontjaiból, amik egyre jobban remegtek félelmükben, ahogy közeledett a Csapás. A kaer lakosai először gyanakvóak voltak, hiszen vérmágiával készült.
Néhányan attól féltek, hogy a Rémek megrontották, de Talloria állhatatosan és rendületlenül állította, hogy a harang segít távol tartani a Rémeket.
Nem telt bele sok idő, és használni kellett a harangot. Egy pár erős Rém olyan erősen támadta a kaert, hogy az egész hegy remegett, mintha ki akarták volna tépni a Rémek a kaert. Amíg az emberek összezsúfolódtak félelmükben, Talloria megkongatta a harangot, és ez a zúgás olyan volt, mint a kínzott lelkek sikoltása.
Zúgása visszhangzott az egész kaeren keresztül. Aztán elhallgatott, ahogy a kinti zajok is, és minden nyugodt lett. Az emberek hősként üdvözölték a varázslót, és hálát adtak, hogy ismét megmentette őket.
Sok év telt el, és Talloria átadta a harang felügyeletét az utódainak. A harang mágiáját gondosan fenntartották. Sok halott csontja került a harangba az idők folyamán, hogy megjavítsák, fenntartsák és megerősítsék, hogy tartós fegyver legyen a Rémek ellen. Azok a varázslók akik ezekkel foglalkoztak, rendtagok lettek, akiket a kaer emberei ismertek, és tiszteltek, de ugyanakkor félték tudásukat, és azt, hogy vérmágiát, szellemmágiát használtak a harang fenntartására. A harang sokszor lett használva a századok folyamán azok a Rémek ellen, akik bejutottak, és a kaer lakóinak életék fenyegették.
Nemzedékek teltek el, és a Csapás vége, amit Théra tudósai jósoltak, nem érkezett el. Az Elemi Föld gömbje nem ereszkedett tovább az Elemi Víz irányába. A kaer emberei nem értették. Vége a Csapásnak? Biztonságos vajon ismét a felszínre menniük?
A Csontharang Rendje azt gondolta nem. Ez trükk, mondták, a Rémek mocskos csalása, hogy arra késztesse az emberek, hogy azt higgyék biztonságban vannak, amíg valójában kint várnak rájuk a Rémek. A varázslók kijelentették, hogy az embereknek várniuk kell, és türelmesnek lenni, amíg ki nem nyomozzák ennek az ómennek a jelentését.
Még több idő telt el, s az emberek napról napra nyugtalanabbak lettek. Sötét szóbeszédek keringtek, és a neheztelés a rendtagok ellen egyre csak nőtt. Sokan azt mondták, hogy Csapásnak vége, a rendtagok állították le az Elemi Földet, hogy védjék hatalmukat, és hogy örökké ők irányítsák a kaert. Elérkezett az idő, és az Rémek biztosan elmentek. A suttogás nyílt beszéddé nőtt. A varázslók kemény ellenlépései a lázadók ellen csak még magasabbra szították a lázadás lángjait.
Végül a kaer emberei felülkerekedtek a Csontharang Rendjén, és megölték mindegyiket a kaer központi udvarában, ahol a harang állt. Kinyitották a kapukat, és akkor felfedezték, hogy Talloria harangja nem éppen úgy működött, ahogy megtervezte. Azok a Rémek, amikről azt hitték, hogy a harang elküldte őket, csupán egyetlen Rém volt, amit a harang ereje az asztráltérben csapdába ejtett. A kaer kinyílt, a varázslók meghaltak, így a Rém szabadon kiélhette bosszúját a lakókon, s aztán elhagyta az emberek butaságának emlékművét.
Ezt a történetet a kaer kevéske túlélője közül az egyik mesélte, és ő mondta, hogy a Csontharang még mindig a kaer romjainál van. Szerintem a Rémek nem akarhatták, hogy egy másik Névadó keze közé kerüljön, de akkor miért nem pusztították el? Talán nem voltak képesek rá?
Ez a történet éppolyan mese, mint ahogy igaz.
