Fogadó: A Holló - Earthdawn.hu

Fogadó: A Holló

Írta:  Earthdawn Journal #3
  • Betűméret

Tartalom

A Holló egy fogadó Kratas egyik szegényebb részén. Ez az omladozó épület kőből épült, valaha a városőrség egyik épülete volt, de Klevis, a tulajdonos, egy helyi bandaháború során szert tett rá. Ezután átalakította fogadóvá, de a kocsma és szobák mind a mai napig őrzik a börtön hangulatát. A hely egyedi hangulata egy bizonyos vendégkört vonz igazán.

Ahogy belépsz, rögtön kőpadlóra lépsz. Számos asztal található bent, azok körül padok, és a legtávolabbi falnál van a bárpult (itt tartják a kasszát, amiben 4d6*10 ezüst van, vegyes címletekben). A bal fal mentén egy kőlépcső fut fel az emeletre, hátrafelé, az épület belsejébe pedig egy terem vezet. A tömeg csendes, a vendégek általában csoportokban ülve halkan beszélgetnek, kártyáznak, kockáznak és söröznek vagy boroznak. Úgy tűnik, nem igazán érdekled őket. Két felszolgáló lány hordja a kenyeret és sajtot, valamint az italokat. A bárpultnál álló magas (kb. 180 cm-es) férfi egyszerűen keresztül néz rajtad és látszólag nagyon elfoglalt, poharakat és korsókat mosogat, letörölgeti a bárpultot, kiszolgálja a vendégeket, így folyamatosan mozgásban van. Bozontos barna haja belelóg a szemébe, miközben megkérdezi: Mit tehetek érted?

A Holló egy olcsó fogadó, egy éjszaka mindösszesen 5 rézbe kerül a közös teremben, míg egy szoba 1 ezüst. Minden szobában van egy három főnek is kényelmes ágy, és egy láda. A szobák ajtaja és ablakai, még az épület őrház korszakának köszönhetően, belülről is elreteszelhetőek. A szobák ajtajára kívülről zár szerelhető, ha a vendég biztonságban szeretné tudni a szobáját, amíg távol van.

A kocsmában átlagos minőségű sör (5 réz) és jó minőségű sör (1 ezüst) is kapható. Az italok mellett ételeket is felszolgálnak. A sajtból, kenyérből és gyümölcsből álló átlagos menü 3 rézbe kerül, míg a zsíros húsokat és egy korsó olcsó sört is tartalmazó fogásért 1 ezüstöt kérnek.

A kocsma hajnali kettőkor zár. Klevis az éj leple alatt ilyenkor megy haza és viszi magával a napi bevételt. Harris bezárja belülről az ajtókat és a vendégek nyugovóra térhetnek, ő pedig a pult mögött alszik a hálózsákjában. Ismert dolog, hogy Harris alkalmanként zárás után is beenged vendégeket, természetesen néhány ezüstért cserébe.


Előző 1/3 Következő »

Hozzászóláshoz kérünk, hogy regisztrálj a weblapon, vagy jelentkezz be!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.