A Csapás vészterhes, iszonytató éveit követően a múlt ezer fátyla mögé bújtatott Föld, az Earthdawn világa, új korra virradt. A civilizáció misztikus újjászületésének, útkeresésének tanúi azok, akik most Barsaive földjén járnak, figyelve a világ sodró lendületű, mágikusan már-már túltöltött eseményeinek áramlatát és a fel-fel-lobbanó csomópontokban a különféle diszciplínák ösvényeit járó adeptusokat. Ez a kor egyértelműen a legendák kora. Legendáké, amelyek születésénél nekünk, játékosoknak és mesélőknek adatott meg a bábáskodás dicső szerepe - karaktereinken, illetve történeteinken keresztül aktív formálóivá válunk e világ sorsának. S mivel ily sok tétetett bizalommal a kezeink közé, érdemes elgondolkodni azon, mit is tehetünk vele.

Mielőtt játszani kezdenénk - legyünk bár játékosok vagy mesélők - sok fontos döntést kell meghoznunk, s a harmónia minél magasabb szinten tartása és a játék minél mélyebb átérzése érdekében jobb, ha ezeket együtt hozzuk meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármiféle előzetes alapelképzelés kialakítása nélkül vágjunk bele - főleg nem mesélőként -, mivel ez nagyban rontaná egy olyan kreatív kompromisszum kialakításának lehetőségeit, amely egy mindenki által élvezhető Földhajnal kalandfüzért eredményezne. Az átgondolandó vonalak közül - bár ez természetesen csak személyes véleményem - három bír kiemelkedő jelentőséggel.

Elsődleges fontosságú az alaptéma megválasztása. Második helyen áll a cselekmény harciasságát -s ezzel igen sok mást - meghatározó súlypont elhelyezése. Végül el kell döntenünk, milyen hangsúlyt kapjon játékunkban a valódi szerepjátszás, az átélés.

Ezen alapok lefektetése - avagy átgondolatlanul hagyása - nagyobb szereppel bír majd, mintsem először gondolnánk. Igaz, hogy az egymáshoz kötődő történetek egyenként is bírnak majd (remélhetőleg) egyedi vonásokkal, amik, bár alacsonyabb szinten, nagyon hasonlóak a teljes füzérre érvényesekhez. Lesznek olyan motívumok, amik mindenütt feltűnnek; hol élesebben, hol homályosabban: uralkodóvá válnak s így meghatározzák magát a játékot. Ha netán az Földhajnal írói által nem javasolt, összefüggéstelen, különálló, rövid kalandok sorozatát játszanánk, az első játék hangulata a karaktereken, mint összefűző láncon keresztül még akkor is nagy hatással lesz az összes, azt követőre - legfeljebb egy-két személyiség és esemény lóg majd ki minden magyarázat nélkül az sorból.
Ezt pedig - ha igényes játékra vágyunk - valószínűleg senki sem szeretné.

A kalandfüzér témája

Az alaptéma megválasztása főleg a mesélő dolga, hiszen ő az, akinek a fejében a világ java aktívan él. A játékosok viszonylag kisebb szereppel - egy személy aktivitásán s világlátásán keresztül - élik meg azt, amit ő kitalált. Azonban a fentiekben oly erősen hangoztatott együttműködés itt is nélkülözhetetlen: gondoljunk csak arra, milyen eredményre vezetne, ha egy mániákusan jó kedélyre törekvő, Barsaive összes szépségére és ismeretlenségéből adódó titokzatosságára kíváncsi (és némileg együgyű hozzáállású) csapattal egy Rémek alaptémát játszatnánk... Noha semmi sem lehetetlen, ez a kombináció minden valószínűséggel gyors elhalálozásokhoz és értetlen tekintetekhez vezetne a legtöbb - nem a drasztikus, dramatikus sokkhatásokra utazó - partin belül.

Alaptémák lehetnek például - a teljesség képtelen igénye nélkül: A Rémek.

Ezen hozzáállás némileg sötét, leginkább a Call of Cthulhu, Raven-loft,Vampire stb. játékok által képviselt irányzatra emlékeztet. A karakterek győzelmi esélyei csekélyek. Az intrika és a harc területén eredményt elérni majdnem csak vért izzadva lehet. Az ellenfelek erősek, intelligensek, s ha egyszer szembekerültek velük, győzzenek le (?) bármennyit is, mindig akad majd újabb, aki (ami) előbb-utóbb megneheztel a játékosok addigi buzgólkodásáért - vagy egyszerűen csak szórakozását leli gyötrésükben. Érzelmileg nagy hullámvölgyek várhatóak; a barátok, harcostársak (nem mindig oda kell ütni, ahol az erős, kardot tartó kéz van...), esetleg karakterek elvesztése mindennapos lehet - ám ezt nem lehet megszokni. Az ilyen játék enyhén emlékeztet a horrorfilmeket (akár pszichohorrort, akár lánc-fűrészest) néző ember félelem keresésére. A legjobb karakterek is rejtenek magukban valamiféle gyengeséget, amivel további belső mélységet nyer a tisztító átélés nem javasolt a t'skrang és a szélszerzet (windling) faj, a Kardmester (Swordmaster) és az Égi Hajós (Sky Raider) diszciplína, annál inkább az elf, ember, troll, Szellemmágus, Trubadúr, Rémvadász vonal.

Ha nem is szöges, de mindenképp ellentéte a Rémek témának a Provincia - Birodalom szembenállás. A Thérai Birodalom elleni - vagy éppen melletti - kiállás kevésbé sötét motívum, jobban emlékeztet a fantasy-játékok többségének alaptémáira. A személyiségekből inkább lesznek élő hősök, mint dicső halottak, és ezt sok ember igen magasra értékeli. Itt már sokkal inkább a központba kerülnek Barsaive nevezetességei, hiszen ez a konfliktus előbb-utóbb mindenre kiterjed, a troll kristálykalózok (szabad fordítás!) égi hajóinak egyesítésétől a thérai rabszolgakereskedőkön át a Vérerdő tündéivel köthető szövetségig. Szinte bármilyen típus megfelelő - kivételt tán csak a Rémvadász jelent, akinek hasznát csak igen sötét intrikákkal operáló mesélőknél láthatjuk.

Ugyancsak jó vezérfonál lehet a szélesen értelmezett tudás és tudni akarás - akár szellemi, akár anyagi síkon. Az előbbi alatt leginkább eleddig ismeretlen legendákat, feltérképezendő területeket, szimbólumok megfejtését, újabb mágiák megismerését, kultúrák, népek stb. tudástárba gyűjtését, megértését érthetjük, míg az utóbbi takarhatja elveszett kaerek megkeresését, megtisztítását, eltűnt mágikus kincsek felkutatását, vagy akár a szellemi sík alatt felsoroltakat valamely királyság (pl. Throál) megbízásából, némi anyagiakért cserébe. A személyiségek így valószínűleg Barsaive veszélyekkel teli, ám csodás, lenyűgöző oldalát ismerik majd meg (némi sötéttel fűszerezve még érdekesebb; jobban kirajzolódnak a kontúrok) - azt, ahol a hősiesség a legnyilvánvalóbb formát ölti, kevés a kétes érték, s a dolgokról általában látszik, hogy mik is valójában. Igazi mesebeli, legendás hősi történetek születhetnek így, ahol a huszadik századra oly jellemző szürkeség helyett a fehér fehér, a fekete fekete, még ha ez itt most nyilvánvalóan költői" túlzás is.
Ajánlott azoknak, akik eddig pl. Ravenloftot vagy hasonlót játszottak: nekik igazán üdítő lehet egy kevés kék égbolt és kristály-tiszta levegő. Mit a legérdemesebb egy ilyen füzérben játszani? Az Earthdawn Companionban megjelent Felderítőt (Scout) mindenképp, csakúgy, mint Trubadúrt, vagy -ha a játékvezetőnek is tetszik az ötlet - mindenféle Égi Hajósokat; ám szinte minden osztály megteszi (kivétel a Rémvadász, Id. fent).
Ez benne a szép.

A végtelen számú lehetőség közül utoljára nézzünk egy olyat, ahol a játékosok nem élveznek akkora függetlenséget, mint az előbbiekben felsoroltaknál. Faji, eszmei, avagy politikai okok miatt elkötelezettek, ám nem kényszer hatására, de merő lelkesedésből. Lehetnek pl. mindannyian elfek (vagy szimpatizánsok), akik számára a Vérerdőben élő rokonok balfogásának kijavítása és az egykori elf birodalom egységének helyreállítása mindennél fontosabb. Lehetnek valamely -remélhetőleg nem pont őrült - Szenvedély tanításainak hirdetői, idővel kvesztorok. Lehetnek thérai rabszolga kereskedők gyermekei is, akik hatalmas morális küzdelem előtt állnak, ami egész későbbi sorsukat befolyásolja majd... épp úgy, mintha nem gyermekei, hanem rabszolgái lennének azoknak a rabszolga kereskedőknek. Itt a karaktereket a választott téma határozza meg. Ne feledkezzünk meg persze arról sem, hogy a fenti példák kombinációja sem megvetendő - kifejezetten érdekes lehet például szembenézni egy olyan Birodalommal, aminek korrupciója mögött egy - vagy több - Rém áll.