Azontu - Earthdawn.hu

Azontu

Írta:  Earthdawn Journal #6
  • Betűméret
Értékelés:
(0 szavazat)

Tartalom

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a legtöbb adeptust csak olyan lények érdeklik, amelyek képesek felfalni őket vagy akár hátasaikat, és azáltal, hogy nem törődnek a kisebb állatokkal, magukat sodorják veszélybe. Nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy egy nagyon apró állat is okozhat komoly problémát. Nemrégiben láttam, amint egy Harcos súlyosan megsérült egy csatában, mikor a vértje a legrosszabb pillanatban leesett róla. A szíjak meggyengültek, mert az illatos-nedves bőrt néhány spoogra megrágcsálta. Felesleges megemlítenem, a Harcos felépülésének jó részét azzal töltötte, hogy megtanulta, miként óvja meg vértjét az apró kártevőktől. Mindezek szellemében mutatom be az alábbi feljegyzést, amely egy kicsiny állatról szól, ami nagy gondot tud okozni.
  
Az azontu kiváló példa arra, hogy az állatvilág miként alkalmazkodott ahhoz, hogy túlélje a Csapást. Nyilvánvalóan a mezei egértől származik, mindössze akkora, hogy kényelmesen elfér egy ember tenyerében. Kézben tartani azonban eléggé kényelmetlen, ugyanis mindenütt tüskék borítják, melyek védekezésképpen fejlődtek ki a szőrszálaiból. Ezeknek a tüskéknek a végei alattomosan horgasak és hirtelen rántásra könnyedén kiszakadnak a helyükről. Amikor egy nagyobb állat megpróbálja megharapni, azonnal tüskékkel lesz teli a szája, amiket nem lehet eltávolítani, csak úgy, ha borzasztó fájdalommal kitépik a húst is velük, vagy egy éles késsel kivágják, mint egy nyílhegyet.
  
Méretéből adódóan, az azontu, az olyan sűrű aljnövényzetben találja meg táplálékát, mint amilyen gyakran az erdőket, dzsungeleket átszelő utak mentén is található. Ahol az ösvények felett a Névadók a járhatóság érdekében lenyesik a benyúló ágakat, ott lehetővé válik, hogy az aljnövényzet újra megerősödjön. Éppen ezért, a lovak vagy a Névadók túlságosan közel kerülhetnek az ösvény széléhez, ami magában hordozza annak veszélyét, hogy egy azontuval találkozva egy-két tüskét kapjanak a bokájukba. Azt, hogy mi okozta a sérülést elég nehézkesen lehet megállapítani, hiszen az egér azonnal eltűnik a bozótban miután a kelleténél közelebb került egy nála nagyobb élőlényhez,. Ha egy ló, vagy rosszabb esetben egy utazó, egy tüske miatt lesántul, akkor csak sokkal lassabban tud továbbhaladni. A tüskét nagyon nehéz további sérülések nélkül eltávolítani, de ha bent marad, akkor könnyen elfertőződhet, ami lázat, izomgyengeséget, hányingert, szédülést is okozhat. 
  
A cathanok és más primitív, a dzsungelekben, illetve a síkságokon élő törzsek tagjai közül néhányan úgy vélik, az azontu egy igen hasznos állat. A tüskéi kiválóan használhatóak bőrvarráshoz és különböző dolgok összetűzéséhez. Utóbbit úgy csinálják, hogy miután az összekapcsolandó anyagokon átszúrták a tüskét, a horgas hegyét levágják és a végeit ragasztóval rögzítik, hogy a helyén maradjon.


Előző 1/2 Következő »

Hozzászóláshoz kérünk, hogy regisztrálj a weblapon, vagy jelentkezz be!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.