Az ittlakóknak nem sikerült megmenekülniük, a játékosok már elhagyottan találhatnak rá a kaerre, évekkel a Csapás után. A kaer ebben a formájában kezdő karakterek számára jelent kihívást, de könnyen nehezebbé tehető; ebben az esetben a megtalálható kincseket is érdemes megerősíteni. A kaert Barsaive területén bárhová elhelyezheted. Ajánlatos, hogy a karakterek között legyen valaki, aki járatos a szálszövésben, és valaki, aki jó a csapdák eltávolításában.
Hoekvoor szegény falu volt, csak ötvenen laktak benne. Mikor közeledett a Csapás, a théraiak nem is próbálták meg eladni a falunak a Túlélés és Védelem Rítuáléit, mivel az ottaniak úgysem tudták volna megfizetni az árát. A falu lakói látták, hogy valamit tenniük kell a közeledő szörnyűség ellen. A környező nagyobb falvak nem voltak hajlandók befogadni őket, ezért saját erejükből kellett megoldaniuk a problémát. Ötven évig építették a kaert, és ellátták mindenféle csapdával, amire gondolni tudtak. Az ötvenedik év után nagy szerencséjük volt, arra vetődött egy varázslólány, aki Garlen követője volt. Úgy érezte, meg kell védenie a falu lakóit, ezért segített nekik abban, hogy a kaer asztrális védelemmel is rendelkezzen. A fiatal lány alig volt több tanoncnál, nem tudott tökéletes védelmet készíteni korlátozott tudásával. Éveken át próbálkozott, miközben egyre több hír érkezett róla, hogy a Rémek már kezdenek megjelenni a világban. A lány végül kétségbeesett lépésre szánta el magát, vérmágiát alkalmazott. Ez sem volt elég, egyre több és több energiát kellett átadnia testéből a védővarázslatba. Végül a kaer közepén épített Garlen templomban holtan rogyott össze, Valódi Mintája teljesen egybeforrt a varázslatéval. Áldozata nem volt hiábavaló, a varázslat létrejött, és védte a kaert. A falu hálás lakói a szentély közepén temették el.
Háromszáz év nyugalomban telt el a Hoekvoor kaerban. Ekkor azonban egy fiatal és a külvilágra kíváncsi kaer-lakó megunta a elzártságot és kimerészkedett. Két órát töltött el a szabadban, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy egy Rém befészkelje magát az agyába. Visszatért a kaerba és a következő éjszakán az agyát irányító Rém parancsára eltávolította a szentélyből a Garlen-követő porait tartalmazó szobrot. A Rém most már akadálytalanul juthatott be. Három hétig tombolt a kaerban, megölt mindenkit, aztán élőholtakká változtatta őket. Mikor semmilyen fájdalom és félelem nem maradt már számára, amiből táplálkozhatott volna, továbbment.
A kaerban most huszonöt élőholt van, ha el is pusztítják fizikai testüket, az két óra alatt újra formálódik. A kalandozóknak meg kell szüntetniük a Rém befolyását, ha meg akarják szerezni Hoekvoor kincseit. A nyersmágia szempontjából a kaer megrontottnak számít.