A legelképesztőbb lények, melyeket valaha lajstromba vettem, a Ködmocsarakban élnek. Míg a mocsarakat körülvevő földektől való elszigeteltség megakadályozza az új fajok beáramlását, az állat-, és növényvilág ijesztő változatosságát találhatjuk a köd leple alatt.

Tanulmányaimból egyértelműen kiderül, hogy a Rémek keze a mocsár élőlényeit is elérte. Ez a második teremtmény, melyben felmutathatom a Rémek közvetlen beavatkozását, mert a Csapás előtt is ismertük, régi és új alakja pedig elég közös jellemzővel rendelkezik ahhoz, hogy a kapcsolat nyilvánvaló legyen.

A linfait - hogy a Csapás előtti nevét használjuk - egy hatalmas béka volt, a lába közt egy olyan egyedülálló hártyával, ami képessé tette a sebesebb víz alatti manőverezésre. Lábait kinyújtva, mozgás közben tudott fordulni, vagy képes volt hirtelen kanyarokra, megállásokra. A hártyák a harcban is jobbá tették, és olyan sebességet volt képes elérni, amilyet egy átlagos béka aligha remélhet. A Csapás előtt a linfait rohamos tempóban szorította ki hártya nélküli társaikat.

A Csapás alatt olyannyira megnőtt, hogy termete immár egy jókora házimacskáéhoz fogható. Mellső lábain mérgező karmok fejlődtek ki, hátsó végtagjain pedig sarkantyúk, s úszóhártyái is jelentősen meghosszabbodtak. Anélkül, hogy bárkit is megbántani szándékoznék azzal, hogy a szörnyeteget egy Névadóhoz hasonlítom, azt kell mondjam, hogy ezekkel a hártyákkal leginkább egy k’stulaamihoz hasonlít - megjelenése és újonnan kialakult képességei fényében.

Miközben a mocsaras vízből a fákra vándorolt, a prédául kiszemelt állatok nagysága is megnőtt, lévén a nagyobb test több élelmet igényel. A kedvenc ételei azok a nagy, fényes tollú madarak, melyek rovarokra vadásznak a mocsaras vidék határán. A linfait felmászik egy közeli fa tetejére, és vár.

Amikor a potenciális áldozat felbukkan, a béka hártyáit kiterjesztve elrugaszkodik a fa tetejéről, és halkan lesiklik, akár egy bagoly. Ez az egy esélye van a sikeres támadása, mivel repülni nem igazán tud, de ha elég közel kerül kiszemelt áldozatához, akkor használhatja karmait és méregfogait.

A mérgező karmok, és ahogy a földhöz szorítja áldozatát, kevés esélyt ad a zsákmánynak a szökésre. S hogy milyen fenyegést jelent mindez a Névadók számára?

A válasz nyilvánvaló. A nagyobb Névadókra nem jelent sok veszélyt - egy kis harapáson, karmoláson kívűl; a szélszerzeteket viszont nem képes megkülönböztetni azoktól a színes madaraktól, melyeket oly szívesen fogyaszt. A szürkés, nem kihívó színek segíthetnek elkerülni a linfait támadását, azonban szolid öltözködésre bírni egy szélszerzetet meglehetősen nagy kihívás. A legjobb tanács, amit adhatok, hogy szélszerzet társad véletlen se küldd előre felderítőként, amíg a Ködmocsarak környékén bolyongtok!