Tartalom
Köszönet Allen Varney-nak, aki engedélyezte a fordítást a számunkra.
„Mert a vágy természete határtalan, és a legtöbb ember csak annak él, hogy kielégítse azt. Ebben az esetben az uralkodás nem a vagyonok kiegyenlítésében, hanem abban áll, hogy a természet szerint értékesebbeket úgy látjuk el, hogy ne kívánjanak többet maguknak, az alacsonyabb sorsúakat pedig, hogy arra ne is legyen módjuk, vagyis hogy alacsonyabb helyzetben legyenek, de igazságtalanság ne sújtsa őket.”
Arisztotelész, Politika II. 7
TE 602 (1045 TH)
Omid Cicero Batrachian - Parlainth varázslója - is részt vett a terv megvalósításában, hogy még a város emlékét is kitöröljék Barsaive Névadóinak fejéből. Kutatásai során foglalkozott a Szenvedélyek mágikus megidézésével és segítségül hívásával is. Ennek végeztével, Omid készített egy kis mágikus tárgyat, egy apró faládikót, amely megmutatja tulajdonosának legbelsőbb, legféltettebb vágyait. A thérai varázsló úgy gondolta, hogy ezért nagyon erős érzelmeket fog indukálni a ládikóba néző személyben, s ezáltal odacsalja a kívánt Szenvedélyt.
A gyakorlatban azonban nem ez történt, mert a belenézők nem éreztek semmi egyebet, csak az égető vágyat, hogy övék legyen a dobozka. Így az egyetlen Szenvedély, akinek érdeklődését sikerült felkelteni Chorrolis volt, a vágy megtestesítője. Chorrolis manifesztálódott és drágán megvette a ládát Omid korrupt segédjétől. Azonban a Névadók érzelmei nélkül haszontalannak bizonyult, ezért Chorrolis elrejtette a dobozt, mélyen Parlainth alatt és meg is feledkezett róla.
Omid kutatásai soha nem érték el a kívánt sikert, hogy sikerüljön előcsalogatni egy Szenvedély. A varázsló és segédje a többi parlainthival együtt a Csapás során meghalt.
1507 TH
A dobozkára egy kalandozó csapat lelt rá Parlainth romjai között. A hamarosan társaság majd’ minden tagja elhullott egy nem várt ütközet során, melyet egy kisebb Rémmel vívtak.
Az egyetlen túlélő, a negyedik körös Illuzionista, Nagybölcs Needrem Lannen, vitte vissza a ládikót Menedékbe, a kincsvadászok fővárosába. Ott odaadta Simabőrű Archianának, a Független Felfedezők Szövetségének ork vezetőjének, a különböző adósságai fizetségeként.
A játékos karakterek éppen ekkor távoznak Menedékből egy több napos parlainthi expedícióra vagy bárhova máshová, de mire visszatérnek a város, és lakói komolyan megváltoznak.