Barsaive Varázsitalai - Earthdawn.hu

Barsaive Varázsitalai

Írta:  Earthdawn Journal #7
  • Betűméret
Értékelés:
(0 szavazat)

Légy üdvözölve barsaive-i! Victoris Wiseman vagyok, tudós és tanító Gennen városából. Talán nem teljesen ismeretlen előtted a nevem, ugye? Ez bizonyára a Csapatom, a Gennen Hősei miatt van. Sokat utaztunk, sok mindennel találkoztunk, mialatt ez az iromány készült. Megkísérlem, hogy katalógust készítsek a legérdekesebb tárgyakból, amikkel volt szerencsém találkozni, illetve hozzájutni, remélem gazdagítja a Nagy Könyvtárat.


Varázsitalok


Az itt leírt italok nem túl elterjedtek, de remélem elég információval szolgálhatok, hogy egy képzett Alkimistának jó alapot nyújtson. Kérlek, vedd figyelembe a hozzávalók ritkaságát a környéken - így néhány helyen akár az alapár háromszorosát is elkérhetik értük.
Új típusú ital készítéséhez persze több minden szükséges, hiszen az Alkimista általában azzal tölti az első hetet, hogy megtalálja a tökéletes arányt, ami nagyban függ a szakértelmétől, a hozzávalók minőségétől, a szerencsétől, és még sok más körülménytől. A leírásomhoz csatoltam az italok kikeverési nehézségét is.
Az árak ezüstben értendők.

Berzerker ital
Hozzávalók: tetemember bőr
Ár: 250
Nehézség: nagyon nehéz
Hatás: Megkapja az agresszív támadás harcmodor  (Földhajnal Alapkönyv, 200. oldal) minden előnyét és hátrányát kifáradás költség nélkül. Leütés és Felépülés próbáira +3 fokozat jár, ahogy a Fizikai és Misztikus Páncél értéke is növekszik hárommal. Tíz körig tart a hatás, majd Szívósság próbát kell dobni ötös célszám ellen, ha nem sikerül, a használó tíz kifáradás pontot szenved el.

Hősök itala
Hozzávalók: minőségi sör, hatalmas mágikus szörny szíve
Ár: 400
Nehézség: nagyon nehéz
Hatás: Az ital lehetőséget ad a használójának arra, hogy a világ természetes mágiája erősítse őt. Öt extra karma pontot kap az, aki megissza, amit bármely harci akciójába beletehet. Csak akkor hatásos, ha harc közben issza meg, és csak addig tart, amíg a harc. Egy nap csak egyszer hatásos, ha többet iszik a karakter, maximum részeg lesz.

Legendák itala
Hozzávalók: minőségi vinló (ez egy t'skrang borfajta, igazán kitűnő), legenda vére (sárkány, Hős, stb)
Ár: 750
Nehézség: hősies
Hatás: A legritkább elixírek egyike. Aki megissza, hatalmas mágikus energia önti el, ami hasonló a Hősök italához, ám annál sokkal erősebb. Tíz karma pontot kap az, aki megissza, amit bármely harci akcióba beletehet, ezen felül +1 karma fokozatot is kap. Csak akkor hatásos, ha harc közben issza meg, és csak addig tart, amíg a harc. Többet inni igen veszélyes, hatos fokozatú méregnek minősül hat körig, és elszív öt karma pontot.

P'tah V'strimon: A Nagy Könyvtár feljegyzése szerint az ital másik típusa, amely ugyanezzel a névvel bír az ájuláshatárhoz, vagy a sebhatárhoz is hozzáadhat tizet, de eme forrás igen kétes, és nem megerősített.


Első Ütés itala

Hozzávalók: mezei nyúl lába, higany (ez egy alkimista anyag)
Ár: 100
Nehézség: közepes
Hatás: Ez az ital megerősíti a harci reflexeket, öt körön át +6 fokozatot ad a Kezdeményezéshez, vagy a Kezdeményhez kapcsolódó tálentumokhoz.

Békaláb ital
Hozzávalók: békaláb
Ár: 100
Nehézség: nehéz
Hatás: Az ital felhajtása hatalmas ugrások megtételére teszi képessé a használót. Függőlegesen maximum 20 méter, hosszában maximum 50 méter a határ. A karakter ugyanekkor +7 fokozatot kap a Kitérés tálentumára (vagy az Ügyességére, ha nem rendelkezik ezzel a tálentummal), kilenc teljes körig.

Hűvösség itala
Hozzávalók: hó
Ár: 110
Nehézség: közepes
Hatás:  Az ital megvédi fogyasztóját a természetes hőségtől, vagy akár a mágikustól is, mint például a Halál Tengere.
A hatás hat óráig tart, de minden tíz fok után, ami magasabb a használója testhőmérsékleténél, egy órával csökken a hatóidő. Bármilyen direkt mágikus hő megsemmisíti eme védelmet.

Forró Hússzósz
Hozzávalók:  tűzcukkini (ez a növény kizárólag a Halál Tengere körül terem), t'skrang fűszerek
Ár: 100
Nehézség: átlagos (szakács segítségével: könnyű)
Hatás: Maximum tíz személynek elegendő húshoz adva ez a csípős szósz nemcsak megfűszerezi és megmelegíti a húst, hanem bárki, aki eszik belőle, hozzáadhat hármat a következő Felépülés próbájához. (A fogyasztónak illik vigyázni bizonyos gázállapotú mellékhatásoktól :))

Folyékony forróság
Hozzávalók: ork lángzsiger likőr, egy morzsa Elemi Tűz
Ár: 100
Nehézség: nagyon nehéz (Elementalista segítségével: nehéz)
Hatás: Amikor megisszák, az ital védelmet biztosít a természetes hidegtől maximum nyolc órán keresztül, hőmérséklettől függően. A hatás nyolc óráig tart, de minden tíz fok után, ami alacsonyabb a használója testhőmérsékleténél, egy órával csökken a hatóidő. Bármilyen direkt mágikus hideg megsemmisíti eme védelmet.

Mentális Pajzs itala
Hozzávalók: varázshasználó haja, vas
Ár: 200
Nehézség: átlagos
Hatás: Amilyen büdös, olyan hatásos, ha lehet így jellemezni. Ha megiszod, +2-vel növeli a Varázsvédelmed, és a Misztikus Páncélod is nő +2-vel. A hatás tíz körig tart.

Tökéletes Egyensúly itala
Hozzávalók: vérmajom agya, drótdarab
Ár: 150
Nehézség: nehéz
Hatás: Mint a neve is mutatja, segít az egyensúlyozásban, legyen az Erő vagy Ügyesség alapú, Leütés ellen, vagy akár Mászáshoz. +6 fokozat bónusz kilenc körig.

Ragacsos olaj
Hozzávalók: mennydörgésfa nedve, jehutra hálója
Ár: 200
Nehézség: átlagos
Hatás: Az egyik tárgyat a másikhoz ragasztja, tízes fokozatú erővel. Hat másodpercig kell őket összenyomva tartani. Vigyázz, ki ne boruljon a táskádban!! Egy kis üveg elegendő akár ember méretű dolgok ragasztásához is! A hatás egy óráig tart.

Wiseman Bora
Hozzávalók: ipecac érintése, díva madár tojása, t'skrang tea
Ár: 50
Nehézség: könnyű
Hatás: Ez az én személyes ajánlatom, kevéske Alkímia szakértelmem eredménye. A lényege: immunissá tesz az alkoholra. Négy órára alapból, ez a hatás minden elfogyasztott nyolc ital után egy órával csökken. Teljesen semlegesíti az aromáját és a hatását az alkoholnak. Furcsa pozitív mellékhatás, hogy a mérgek ellen is véd kismértékben (+1 a mentő próbához). Remélem megbocsátod a hiúságom, hogy magam után neveztem el.


Remélem elég hasznosnak találtad a szöveget, és biztosíthatlak, hogy frissíteni fogom minden olyan tárggyal, amit   Gennen Hőseivel fedezünk fel. Hova is tettem a másik listám a gyakori mágikus tárgyakról?

Victoris Wiseman

Hozzászóláshoz kérünk, hogy regisztrálj a weblapon, vagy jelentkezz be!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.