Ez egy új kutyafajta, ami Jaspree jóvoltából az Urupától délre elterülő síkságokon fordul elő. Kutyafalkákba verődve élnek és vadásznak.

 Színük jól álcázza őket a füves pusztán, krémsárgától vörösesbarnáig sokféle színt láttam, mindet tigrisszerű csíkozás borította. A kan kutyák úgy tűnik, hogy kisebbek és sötétebb színűek, mint a szukák., olyan magabiztossággal, ami sem fajtájukra, sem a hasonló méretű állatokra nem jellemző. Nem rettennek vissza attól sem, hogy nagy és veszélyes teremtményeknek is nekirontsanak. A közepes méretű kutyafélék közé tartoznak, marmagasságuk alig éri el egy hozzám hasonló jól megtermett törpe derekát, kinézetük dingó őseikre utal, meglehetősen szerény.

Eddig semmi különös nem lenne bennük, de amitől ilyen jó vadászok lesznek, az különleges technikájuknak köszönhető: Képesek egyfajta korlátozott illúziót létrehozni, a saját kinézetükkel megegyező kutyák képeit megjeleníteni, amik tőlük függetlenül cselekszenek. Ezek a kutyák ugyanúgy ugatnak, vicsorognak és harapnak, ami nagyon zavaró tud lenni, ha egy 30-40 főt számláló falka támadja meg az embert. Az a falka, ami a mi karavánunkat támadta meg ezt a zavart használta fel, hogy elterelje a figyelmünket, amíg az igazi kutyák össze nem gyűltek az egyik málhásállatunk körül, és egyszerre lerohanták azt. Szegény öreg Százszorszépnek egy szemernyi esélye sem volt. Amikor eltűnt a hirtelen rátörő kutyák alatt azonnal odasiettünk, de addigra már földön vonszolták a sebesült állatot. Elkergettük a kutyákat, de az öszvéren már nem tudtunk segíteni, csak azzal, hogy gyorsan véget vetettünk szenvedéseinek.

Egy meglehetősen mogorva helyi pásztor elmondta nekünk, hogy igen komoly kellemetlenség a kutyák jelenléte. Ő maga 5 vadászkutyát tartott, hogy elkergesse őket. Megfigyelte, hogy a kutyái felismerik az illúziót a szag hiányáról. Szerinte eddig még senkinek nem sikerült megszelídítenie a vadállatokat, mert nagyon ravaszul használják az illúziót, hogy mindig elkerüljék az elfogást.