Ez hát Barsaive története dióhéjban és ez az a környezet, amelyben az Earthdawn karakterei kalandokra indulnak. Azt hiszem, a világ eredetiségére, rendhagyó mivoltára nem lehet panasz: a FASA játéktervezői nagyszerű arányban vegyítették a hagyományos motívumokat saját ötleteikkel, a high fantasy ismerős elemeit a horrorisztikus, nem egy ponton Lovecraft borongós ideáira emlékeztető fordulatokkal. Túlzás nélkül merem állítani, hogy az Earthdawn megalkotói által kreált háttér irodalmi igényű csak remélni lehet, hogy a Nyugaton hamarosan kiadásra kerülő Earthdawn-regények szerzői több írói vénával lesznek megáldva, mint hasonló célokra alkalmazott kollégáik a TSR-nél. Amennyiben így lesz, az elkövetkezendő években néhány igazán remekbe szabott könyvet olvashatunk a FASA kiadásában.
A szerepjátékok háttérvilága persze - legyen bármilyen igényes is - csupán az egyik oldala a sikernek. Szükség van hozzá átfogó, eredeti és könnyen játszható szabályrendszerre is, különben az RPG hamarosan elszürkül, és eltűnik a gombamódra szaporodó, meghatározó élményt nem igazán kínáló AD&D-klónok között. Nos, a FASA kiadványán ezúttal is meglátszik, hogy profi kezekből került ki, a fejlesztők nem sajnálták a fáradságot a tesztelésre. Az Earthdawn - akárcsak az AD&D - ismeri a fajok, a kasztok és a tapasztalati szintek fogalmát, bár az utóbbi kettőt diszciplínáknak és köröknek nevezi. Ezzel aztán nagyjából vége is van minden hasonlatosságnak a két játék között. Igen üdítőnek találom például, hogy a FASA fejlesztői nem akarják mesterkélt erkölcsi kategóriákba szorítani a karakterek személyiségét, azaz egyszer s mindenkorra leszámoltak a szerepjátékok rákfenéjével, a jellem néven közismert szörnyszülöttel.
Barsaive világa nem kétosztatú, nélkülözi a fekete-fehér, gonosz-jó dualizmust, amely máskülönben nem csupán a szerepjátékoknak, hanem az egész fantasy-irodalomnak is régi gyermekbetegsége. Még a Rémek sem igazán nevezhetők gonosznak egyszerűen mások, mérhetetlenül idegenek, és hatalmi felsőbbrendűségük eleve meghatározza a Névadó Népekhez való viszonyukat - jelentéktelen parányoknak tekintik őket, akiknek élete se nem oszt, se nem szoroz a határtalan világegyetemben. (Lám, lám, a lovecrafti befolyás!) Ami pedig a többi élőlényt illeti: a thérai mágusok és a Vérerdőben lakó elfek fentebb részletezett története ragyogó példával szolgál rá, hogy az Earthdawn világában nem végletekig sarkított kategóriák szabják meg az erkölcsiséget.
A játszható fajok területén ismét üdvözlendő sokszínűség fogad. Nyolc van belőlük, méghozzá az úgynevezett Névadó Népek, akiket az különböztet meg az oktalan élőlényektől, hogy nevet adnak a gyermekeiknek, önálló személyiséggel és bizonyos fokú látens varázserővel ruházva fel őket. A nyolc faj között régi ismerősökkel találkozunk - megtaláljuk közöttük az embereket, elfeket, törpéket, orkokat és trollokat -, nagy hibát követnénk el azonban, ha más szerepjátékok, esetleg irodalmi előképek alapján ítélnénk meg őket. A Névadó Népek ízig-vérig az Earthdawn világába, Barsaivébe tartoznak, és nem sok közük van a hagyományos, csontig rágott sablonokhoz. Igen nagy örömmel láttam például, hogy kedvenc fajom, az orkok népe végre-valahára levedlette magáról azt az áldatlan szerepkört, amit az AD&D ráerőltetett. Az Earthdawnban az orkok nem ostoba, kisstílű szörnyetegek, akiket valamirevaló kalandozó legfeljebb vérpezsdítő fegyvergyakorlatra tart alkalmasnak reggeli előtt, hanem egy büszke, ádáz, ősi becsületkódex szerint élő nép, Barsaive rettegett harcosai, saját értékrenddel és kultúrával. Még érdekesebbek talán a trollok, akik a zord északi havasokban élnek martalóc törzsekbe szerveződve, más népek számára ismeretlen totemeket imádnak, és égi hajókon kalózkodnak a felhők között. Alighanem súlyos megrázkódtatás éri azonban azt a játékost, aki az AD&D-ből vagy a M.A.G.U.S.-ból ismert elffel akar kalandozni. Barsaive-en kevés hátborzongatóbb karaktert tudnék elképzelni egy vérerdei elfnél, akinek az egész testét tüskés indák és kacsok fonják be, csontvázát mérgező liánok alkotják, életét örökös, egyetlen percre sem szűnő fájdalmak közepette kell leélnie, és az általa forgatott fekete mágiát a legsötétebb lelkű toroni boszorkánymester is megirigyelhetné. Az Earthdawnban még az emberek sem a megszokottak: először is számbelileg kisebbségben vannak más fajokhoz képest, másodsorban pedig mindenki lenézi őket, mert az ő népük volt az egyetlen, amelyik az Iszonyat Korában megpróbált szövetségre lépni a Rémekkel, a többi Névadó ellenében. Mi tagadás, az emberek Barsaive-en többségükben ármánykodó, fekete szívű bitangok, jobbára morális esendőségükről nevezetesek az igazi hősiességnek, a megalkuvás nélküli bátorságnak itt a törpék és az orkok a letéteményesei. A választható fajok skáláját néhány barsaive-i ínyencség teszi teljessé: a t’skrang névvel illetett gyíkemberek, akik ékes beszédükről, piperkőc öltözékükről, kifinomult modorukról híres hajósok és a kontinens legmegátalkodottabb nőcsábászai. A mókás kedvű, szárnyas szélszerzetek, akik közül a legdaliásabbak akár az ötven centis magasságot is elérhetik és a kevés szavú, mélyen vallásos obszidiánemberek, Barsaive legkisebb lélekszámú faja, akik a szó szoros értelmében kőből vannak, és egyetlen ökölcsapással le tudnak teríteni egy kifejlett troll harcost. Szigorúan véve kilencedikként a Névadó Népek közé sorolják még a sárkányokat is, ők azonban - érthető okokból - nem alkotnak játszható fajt. Sajátos vonása az Earthdawn világának, hogy a fajok nem különülnek el annyira egymástól, mint más szerepjátékokban. Ez persze korántsem volt mindig így - és most is léteznek elkülönülve élő troll törzsek, szélszerzet falvak az eldugottabb helyeken -, az Iszonyat Kora azonban ezen a téren is alapvető változást hozott. Az egymásra utaltság kikényszeríttette az összefogást, a faji előítéletek sutba dobását, és a legtöbb közösségben ma már vegyesen élnek a Névadó Népek képviselői, akik közül egyébként a törpék a legszámosabbak, és az obszidiánemberek a legritkábbak.
