Ködkígyó - Earthdawn.hu

Ködkígyó

  • Betűméret
Értékelés:
(0 szavazat)

Tartalom

A ködkígyók a Servos Dzsungel északi részén, főképp az Eidolontól délre fekvő erdőségben élnek.
A beszámolók szerint általában egyedül, ritkábban párban mutatkoznak. Hosszuk a példány korától függően 5-6 métertől akár 15 méterig is terjedhet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pletykák szerint ezek még mindig nem a kifejlett állatok. Beszélnek arról, hogy az igazán hatalmas ködkígyók a Servos-folyó forrásánál, egy rejtett költőhelyen élnek, amit a Nagy Fészeknek neveznek.

Testüket kemény páncél fedi; az, hogy mégis képesek mozogni, a szelvényezettségüknek köszönhető. Alapszínük jellemzően a barnától a mohazöldig terjed, ezeknek különböző árnyalataival, amit szürke, ezüst vagy világoskék foltok pettyeznek. Fejformájuk a madarakéhoz hasonló. A hímeknél a fejen rugalmas, vesszőszerű kinövéseket is találunk, amik között áttetsző bőrhártya feszül. Néha ezen is halvány foltokat látni, mint a testen, de ez nem gyakori.

A ködkígyók nevüket arról a technikáról kapták, amivel náluk kisebb állatokra, főként emlősökre vadásznak. Ha kiszemelték a zsákmányt, a testükön lévő foltok felizzanak, mire kavargó pára száll fel a földről az áldozat körül 10 méter sugarú körben, legfeljebb 40 méter távolságra a ködkígyótól. Ehhez a területen tartózkodó legmagasabb Varázsvédelem ellen kell varázslás próbát dobniuk 8-as fokozattal. A köd azonnal felszáll, a környezet nedvességétől függően 3-5 méteres magasságig. A sűrű ködfolt látványosan megzavarja az áldozat érzékeit, az áldozat minden dobását -5 fokozat levonással, szinte vakon végzi. Ez elég lehetőséget ad a ködkígyóknak, hogy még egy máskor náluk gyorsabban mozgó állatot is könnyedén beérjenek és leterítsenek.

A dzsungel szélén egyébként csak viszonylag fiatalabb egyedekkel találkozni. Az idősebbek mintha hajlamosabbak lennének visszahúzódni a belső területekre, ami igazolni látszik a Nagy Fészekről szóló meséket. Valószínűleg ott van a közös költőhely is. A szaporodásukról emiatt nem sokat lehet tudni, csak annyi biztos, hogy tojásokat raknak, nagyjából ötévente egy fészekaljnyit. Átlagosan 50-60 évet élnek, bár itt megint említést kell tennem a minden alapot nélkülöző mesékre, amik néhány 100-120 éves öregről és egy majdnem 200 éves, aranyszínű királynőről szólnak.


Előző 1/2 Következő »

Hozzászóláshoz kérünk, hogy regisztrálj a weblapon, vagy jelentkezz be!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.