Tartalom
Újjáéledt találkozás
Előkészítés
(A következő, vastagon szedett részt hangosan olvasd fel a játékosoknak,vagy meséld el nekik.)
Simabőrű Archiana beszéde hamarosan kezdődik. Egy nagy ponyva van kifeszítve két omladozó, elhagyott épület között, keresztül az utcán, mert szemerkél az eső. A vászon a krematóriumból való és reméled, hogy még nem volt használva.
Az emberek betömörültek az utcába, és buzgón bámulnak a messzibe. Ott két, termetes troll áll őrt egy ember nagyságú lyuk mellett. A levegőt várakozás tölti el, merőben más mint a megszokott menedékbeli cinizmus.
Egy alacsony, ismeretlen emberre leszel figyelmes, varázslókra emlékeztető ruhában, nem is olyan messze. Vékony, idősödő és enyhén púpos, orra nagy, haja vékony és ősz. Véraláfutásos, világoskék szemmel bámul rád. Mikor észre veszi, hogy figyeled, elgondolkodik, majd barátságosan feléd int.
Motívumok és képek
Ebben a színben hangsúlyozd, az egész városra kiterjedő várakozás érzését, és azt a visszafojtott energiát, amit a menedékiek egységes összefogása gerjeszt egy közös cél érdekében.
A karakterek kezdik érezni, hogy ez a hatalmas energia több mint varázslat, lassan őket is kezdi átjárni. Amikor Archiana megérkezik, a karakterekben felébred a gyanú, hogy valamilyen mágia áll a háttérben, mert várakozásaik ellenére, egy jelentéktelen ork jelenik meg, akiről nehéz elhinni, hogy ilyen erőteljes, az egész tömegre kiterjedő hatást képes elérni.
A színfalak mögött
A tömegben megtalálható a híresebb lakók nagy része, akikkel a játékosok eddig még nem találkoztak. Ott van például Pagmor az aranytorkú, Omag Bastabus és más throáliak, akik alapesetben nem valószínű, hogy szövetségesei és tisztjei legyenek Archianának. A játékosok találkozhatnak, beszélhetnek, vagy akár össze is akaszkodhatnak ezekkel a karakterekkel, mintegy átélhessék a hangulatot, illetve ha valamit hiányoltak az első jelenetből akkor azt megkaphatják.
A két troll őr, Ezerbibircsókos Dogan és Szagos Bulg, nem kalandorok. Kötött, szigorú feladataik vannak, mert senki sem zavarhatja a nagy Archianát, mielőtt megkezdené beszédét.
A karaktereknek, csak kisebb problémát okozhat kijátszani az trollokat, de a tömeg komoly erőszakkal torolja meg ezt a bárdolatlanságot.
Nagybölcs Needren Lannen figyeli a játékosokat. Ő egy 4. körös Illuzionista, aki nemrégiben érkezett Menedékbe. Needren nem egy ízig-vérig kalandozó alkat. Bartertownból származik, jó szívű, de tele van szerencsétlenséggel és gyávasággal, Needren első parlainth-i kalandja katasztrófába fulladt. Biztosan a Szenvedélyek kegyében áll, mert egy baklövése miatt az egész csapata halálra lett ítélve, de ő persze megszökött egy thérai dobozkával.
Balszerencséjére a dobozt át kellett adnia Archianának egy 600 ezüstös tartozás fejében, mert nem sokkal érkezése után igénybe vette Archiana szolgálatait.
A doboz észrevétlenül működött amikor Needren birtokolta, de amint átadta Archianának, hirtelen jött magabiztossága és szerencséje elillant. Sőt mi több, hamarosan Archiana befolyása alá került. Most Needren fel akarja bérelni a karaktereket, hogy vigyázzanak Archianára, nehogy egy esetleges rajtaütésnél baja essék. Habár nem hallott ilyesmiről, de szokása szerint mindig igyekszik a legrosszabbra számítani.
Needren mágikusan továbbít egy üzenetet a játékosoknak, ami egy gyűrött papírgalacsinként jelenik meg az egyik karakter szájában. Ezt egy második szintű Üzenet Küldés varázslattal teszi, ami részletesen a „Karakterek szereposztása” című fejezet végén van leírva.
Olvassd fel az alábbi szöveget a karaktereknek:
Archiana barátai tisztelettel megkérnek titeket, hogy előzzetek meg egy, Archiana elleni lehetséges támadást. A beszéd után keressetek meg.
Nagybölcs Needren Lannen
Ha ezután rögtön szeretnének beszélni Needrennel, akkor keresztül kell magukat verekedniük a tömegen. Nagybölcs néven mutatkozik be, s ezt mondja:
„Úgy gondolom valaki nem sokára az új vezetőnk életére akar törni. Ezt meg kell előznötök, hogy elérhesse fenséges céljait.”
Mielőtt elkezdhetné kifejteni a részleteket, megjelenik Archiana.
Archiana megérkezik
Archiana egy orkhoz képest alacsony és vékony, de mindent átható tekintete és fényezett agyara sokatmondóan csillog, szürke bőre feltűnően tiszta. Új ruhákat visel, olyanokat, amilyeneket a karakterek még soha nem láttak rajta. Egy kenyérszelet méretű dobozt tart a kezében.
A doboz részletesebb leírását a modul végén találod.
Áhítatos csönd telepszik a tömegre, amikor Archiana megjelenik a rögtönzött színpadon. A hallgatóság, köztük az élettől megkeményedett kalandorok, akik már több ízben néztek szembe crakbeak-ekkel és juhthrasokkal, lélegzete is el áll, mikor Archiana jelentőségteljes tekintetét rájuk emeli. Mielőtt megkezdené beszédét, leteszi a ládikát a lába elé, de senki sem figyel fel rá.
Mondandóját monoton, orrhangon kezdi, hogy felébressze az összegyűlteket:
„ Először is, ööö, meg szeretném köszönni mindenkinek, hogy itt van. Úgy értem, nincs túl sok hely. Kértem egy szép szobát, de úgy valaki nem akar engem egy szép szobában látni, de ööö oda se neki. Örülök, hogy mind itt vagytok. Azt hiszem ööö ezt akartam mondani.”
Csak mikor már Torgakra kerül a szó, akkor kezd határozottabb lenni.
„Végre most már elég erős Menedék, hogy elkergesse a régóta minket sanyargató zsarnokot! Ő csak kizsákmányolt minket! A banditával együtt kicsikart belőlünk minden egyes ezüstöt, amit csak tudott. Menedék lakói! Most már láthatjátok, hogy új polgármesterre van szüksége a városnak. Menedék lakói! Legyek én, ez az új polgármester?”
A tömeg fülsüketítő harsogása jelezte félreérthetetlenül a beleegyezést. Ha a játékosok hangot adnak más véleményükről, vagy gúnyolódni próbálnak, akkor egy tucat különböző fajú menedéki meg akarja őket hurcolni, vagy el akarja vezettetni.
Miután a tömeg elismerte új polgármesterét, Archiana bejelenti új céljait, majd a magasba emeli a ládikót.
„Ez a doboz tartalmazza a ööö Delento fertőtlenítőjének nevezett kincset. Ez egy nagyon nagy hatalmú kincs. Megtisztítja az asztrál síkot a fertőzéstől, így a Rémek soha többé nem élhetnek itt. A fertőtlenítő már réges-rég eltűnt, de most újra előkerült. Tehát, úgy gondoltam, mindenkit bevezetek Parlainth romjai közé, és együtt kiűzzük a Rémeket, és ha feltételezésem beigazolódik, akkor töménytelen kincsre teszünk ott szert és ez a kincs, ööö nagyon gazdaggá fog tenni minket!”
A tömeg teljesen felbolydult, őrült módjára ugráltak, mintha most hallották volna életük leglelkesítőbb beszédét. Ennek ellenére az egész olyan hihetőnek tűnik.
Karakterek kontra doboz
Delento fertőtlenítője nem létezik és soha nem is létezett. A doboz üres és senki sem képes kinyitni. A doboz mágiája segít megvalósítani a hordozója legbensőbb és elfogadható vágyát. A dobozka befolyása alatt a hordozó kitalált, mágikus kincsekről hallucinál a hozzá tartozó hamis történetekkel, a tárgyak mintájával, a hozzájuk tartozó kulcsismeretekkel és részletes leírásokkal együtt. A fertőtlenítő a legújabb ilyen hamis varázstárgy.
A mágia hatására az ötlet nem csak Archiana, hanem a körötte levő Névadók számára is hihetővé válik.
Dobass a játékosokkal egy megtévesztés próbát a Szociális Védelmük ellen. Akik elvétik, hisznek a fertőtlenítő létezésében, mintha tényleg hallottak volna róla valahol, valamikor, és hiszik, hogy Archiana el tudja érni céljait. Akik a játékosok közül elhiszik a fertőtlenítő létezését, azok játsszák ki új szerepüket, miszerint Archianát követik.
Akiknek sikerült a próba, azok egyelőre ellenálltak a doboznak. Ők észre veszik, hogy hogyan is befolyásolja a tömeget, vagy akár a bajtársaikat Archiana az ostoba beszédével. Jegyezd meg nekik, hogy a doboz színe világosodni látszik az árnyékban és még élénkebbek a színei.
Ha a megtévesztés próba senkinek nem sikerült, akkor dobass velük egy érzékelés próbát, hogy mindenképpen észre vegyék a doboz változását.
A találkozó után
Archiana gyorsan folytatja: „Rendben, akkor, ha mindenkinek megfelel, akkor holnap délután a térkép falnál találkozunk. Ugye jó mindenkinek? Akkor délután. Jól készüljetek fel, úgy vélem több napig is eltarthat, ja és fegyvereiteket is hozzátok. Nos, akkor gyerünk.”
A beszédet ováció követi és utána Archiana távozik a hátsó falon található lyukon. Egy rakat jóakarója követi, és körbe veszi, szívességeket kérnek tőle, meg hasonlók. A játékosok beszélhetnek vele a találkozó után, egy kis közjáték után a két trollal és a tömeggel.
Archiana szerint a hirtelen népszerűségét a fertőtlenítőnek köszönheti, és meggyőződése, hogy a doboz nem véletlen került hozzá, és, hogy Parlainth-ben megtalálja a módját, hogy kinyithassa a dobozt és használja a varázstárgyat. Felmerülhet a kérdés, hogy honnan tudja, hogy benne van a fertőtlenítő? „ A rúnák a dobozon megmondták.”
Úgy gondolja, hogy ezért vannak ott. Parlainth gazdagságával kívánja meg szerezni az irányítást a régió felett. Habár ez utóbbit vonakodik bevallani.
Az Archianával történt beszélgetés után rájönnek a játékosok, hogy a siker és a tömeg helyeslése ellenére idegesebb, mint ahogy azt tőle megszokhatták, a szemében új és kielégítetlen éhséget látnak. A tömeg hivatott a karakterek kedvét szegni, hogy megtámadják Archianát vagy megpróbálják a dobozt ellopni tőle.
A játékosok könnyen találkozhatnak Nagybölcs Needren Lannen-nel. Az inkognitóban lévő Illuzionista elmondja nekik aggályait, hogy valaki, talán Torgak bérencei, rajta akarnak ütni hamarosan Archianán. „Semmi kétség, hogy a félelem nélküliség és az igazságérzet, kettősséget és bűnözést fog Menedékre hozni” Arra kéri a karaktereket, hogy kísérjék el a holnapi útra Archianát Parlainth-be. Fejenként 500 ezüstöt kínál érte, de ennek a duplájáig is hajlandó elmenni. Előlegbe csak fejenkénti 10 ezüstöt tud adni. „Esküszöm, kifizetem, amint megkapom a részem a holnapi út kincseiből.” Ezek mellett még megtaníthatja az Üzenet küldés varázslatot cserébe.
Ez nem biztos, hogy motiválja a játékosokat, de Nagybölcs információk forrásaként is működhet. Ha kérdezik, elmeséli, hogyan menekült meg egy parlainth-i Rém elől. „A sürgésben éreztem, valami abszolút magabiztosságot.” Mondja „Találtunk egy kincsre utaló jelet egy befalazott téglafalon, melybe egy jel, egy horog volt belevésve. Szinte már láttuk, hogy utunk sikeres lesz.” A horog egyike azon jeleknek, amelyeket a théraiak használnak Chorrolis-ra. A mélyedés, ahol Nagybölcs a dobozt találta, egyike volt a Szenvedély rejtekhelyeinek.
Nagybölcs folytatja tovább: „Eztán egy ismeretlen szörny támadt ránk. Éreztem, hogy az ő varázsának nincs hatása felettem, így könnyen megmenekülhettem, de a többiek mind odavesztek. Amint hazaértem, mindenki bátor hősként tekintett rám. Kifizettem tartozásaimat, és felkészültem a hazaútra Kereskedővárosba, de Archiana indokai meggyőztek, hogy maradjak.”
Nagybölcs nem volt tisztában a doboz jelentőségével, és nem említi a játékosoknak, hogy ezzel egyenlítette tartozásait Archiana felé. Többé nem érezte magát hősnek.
Miután Archiana, a doboz hatása alatt állva, felállította elképzelését a fertőtlenítőről, Nagybölcs is fenntartás nélkül elkezdett hinni a létezésében. Ő is és mindenki más Archiana befolyása alatt, fejből tud mondani feltételezett legendákat a Fertőtlenítőről, habár ezek nem mindig egyeznek. Nagybölcs megtisztelve érezte magát, amiért ő hívatott az ork nőnek átadni a jól megérdemelt kincset. Azonban úgy, mint Archiana összes többi követője, semmit sem gyanítanak a dobozról.
Probléma megelőzés
Ha a karakterek megtámadják Archianát a helyszínen, akkor a támogatói könyörtelenül megtorolják, vagy kitoloncolják őket Menedékből. Ha a játékosok el tudják tulajdonítani a ládikót, akkor lépj a következő fejezetre. Ne hagyd, hogy megöljék Archianát, ha nincs más megoldás, akkor Garlen egyik kvesztora a helyszínen meggyógyítja.
Ha a kőfalak mögött találkoznak Archianával, még a beszéd előtt akkor ugyan azokat hallják, amiket utána a beszéd során elmond. Ha megtámadják az egyet jelent azzal, hogy ujjat húznak a troll őrökkel, akik nem restek riadóztatni a tömeget.
Ha a játékosok mind áldozatul estek a doboz varázsának, akkor teljes bizonyossággal állítják, hogy Archiana képes Parlainth romjai közül kiirtani a Rémeket. Azonban nem kell hűségesnek lenniük iránta, és még mindig sejthetik a doboz mágikus voltát, amit jelenthetnek Torgaknak. Ekkor Torgak megbízza őket a doboz ellopásával. Jegyezd meg nekik, hogy ez semmi esetre sem ellenkezik Archiana nagyszerű céljába vetett hitükkel. Ez az ellentét érdekes és nagyon izgalmas szerepjátékot szülhet.