-Nézem, nézem! De nincs ott semmi!
- Nézz fel!

Moonar, törpe Vadmester Illuzionista társának

Éppen az Estangoor kaer bejáratát kerestük a Delaris-hegységben. Aggódtunk, nem tudtuk, hogy mire számítsunk, de az izgatottság érzése is hatalmába kerített minket, mert állítólag a kaerben pihent az a legendás fegyver, amit évek óta kerestünk.

Tehát, mint az igazi hősök, félretettük félelmeinket, és beléptünk az alagutak és csatornák útvesztőjébe, melyről úgy hallottuk, hogy az Estanagoor kaerhez vezet.

A tévelygéssel és mindenféle akadály leküzdésével töltött nap végén cserkészünk, Yali idegen jelenlétre lett figyelmes a magas alagutakban. Tudtuk, hogy megbízhatunk Yali figyelmeztetésében, így nekiláttunk, hogy felkutassuk aggodalmának forrását.

Néhány percnyi keresés után Niogitát, ork íjászunkat hallottam sikítani. Hátrafordulván barátomat a később Qwelpként azonosított lény fogai közt pillantottam meg. Egy 150 kilós, fekete pikkelyekkel borított párducszerű teremtmény lógaszkodott a mennyezetről, fogaival mélyen Niogita vállában. Mire észbekaptunk, hátsó lábaival a földre huppant, és karmaival kezdte szaggatni társunkat. Hiába rohantunk érte, a szörny addigra már darabokra tépte.Úgy tűnt, képtelen kiszabadítani magárt a rettenet karmai közül. Amint barátunk segítségére siettünk, három másik jelent meg az árnyak közt.

Látod ezt a három sebhelyet a bordáimon? Randák, igaz-e?!

Karmaik élesek akár a legnemesebb elf pengék! Soha sem gondoltam volna, hogy élve kijutok onnan.

Keserédes érzés tudni, hogy egyedül nekem sikerült… Szóval ha nagyobb alagutakban vándorolsz, mindig figyelj odafentre!