Elveszett Kincsek - Earthdawn.hu

Elveszett Kincsek

Írta:  ardanyan.de
  • Betűméret
Értékelés:
(0 szavazat)

Tartalom

 

Suttogó Sisak

Maximumszál: 2
Mágikusvédelem: 22

Torres egy aprócska Szélszerzet volt, a Csapás végén egy Rémtől sújtott, Hegyorom nevezetű Kaer egyedüli túlélője. Elméje és lelke megsérült és az eddig általa követett Dalnok és a Szélkósza diszciplínáit sem tudta tovább folytatni. 
Elfelejtette, hogy ki volt.

Persze sejtette, hogy ismét rátalál régi erejére, amennyiben egy Rémet, sőt talán azt a Rémet elpusztítja, amikor tetten éri, hogy egy újabb Kaerbe próbál betörni.
Hosszú ideig kóborolt céltalanul a világban, képtelen volt tisztán gondolkodni, és érzelmeket érezni. Ennek az állapotának köszönheti, hogy nem figyeltek fel rá a Rémek. Egyedüli társai egy sisak és egy kard volt. Mindkettő megbűvölt tárgy volt, egyediek, amelyek páratlan védelmet és fenyegetést jelentettek számára.
Torres nem látta, hogy a Rém, amely futni hagyta, megátkozta a kardot. A kardnak a halálba kellett volna vinnie a szélszerzetet azzal, hogy lehetetlen Tettekre sarkallja.
A Sisak pedig egy valódi ereklye, amely ajándékként került hozzá a Kaerből, amelyet egy csapat adeptus készített hosszú ideig. Ez a Rémek befolyásától hivatott megvédeni, és ezt tette akkor is, amikor a kard átkát igyekezte megszüntetni.

A sisak újra és újra megszólította hordozóját, bátorságot adva, és eszébe juttatva, hogy a kard sugallatával legyen óvatos.
Egy napon Torres talált egy Kaert, ami nyitva állt és melynek lakói, mindenek előtt egy Niotell nevezetű elf, egy óriási Rémmel szemben védekeztek.
Torres gondolatai hirtelen kitisztultak és támadásba kezdett. Az első csapásnál széttört a kardja. Az elfnek elegendő volt az a pillanatnyi figyelemkiesés, amíg a Rém új támadójára figyelt, és megölte azt. Az összerogyó Rém azonban maga alá rántotta, és agyonnyomta Niotellt és Torrest is.
Az utolsó pillanatban a kard széttörése után, persze Torres ismét teljesen önmaga lett, körül vette az erő, visszatértek diszciplinái és megérezte közeledő halálát.

Kérte a sisakot, hogy egy új tulajdonost találjon és őt hűségesen szolgálja.

Leírás
Ez a sisak egy fényes elefántagyar csíkból készült. Ehhez a karimához egy selyem sapkát rögzítettek, ami enyhén hátrafelé csúcsosodik. Egy selyemszalaggal tudja a hordozó az álla alatt összecsomózva rögzíteni a sisakot a helyére. Az egész alkotás művészien megmunkált.


Szálszintek

1. Szint. Költség:500

Kulcsismeret: a karakternek tudnia kell a sisak nevét.
Hatás: a viselő Akaraterő tálentuma +1 fokozatot nő.
Ha a viselő nem rendelkezik vele, akkor megkapja a tálentumot első szinten.

2. Szint. Költség:800

Hatás: a viselő Akaraterő tálentuma +2 fokozatot nő.
Ezenkívül Varázsvédelme növekszik 1 pontnyit.

3. Szint. Költség:1300

Kulcsismeret: a karakternek tudnia kell azoknak a nevét, akik ennek a sisaknak az előállításánál részt vettek.
Hatás: a sisak viselőjének a Varázsvédelme 2 pontnyit növekszik.

4. Szint. Költség:2100

Kulcsismeret: a hordozójának tudnia kell a sisak utolsó birtokosának a nevét, és meg kell tudnia, hogy hogyan halt meg (ha már nem él).
Tett: a karakternek muszáj tetszés szerinti 2 uncia Elemi anyagot a sisakba szőni, szövetnie. Ezeket neki persze magának kell kibányásznia vagy a bányászatánál jelen kell lennie és ebben segíteni amennyire csak tud.
Ez a Tett 2500 Legenda Pontot ér.

Hatás: a sisak személyiséget vesz fel, a beleszőtt Elemi anyagtól függően. Ez a sisakot is felruházza bizonyos képességekkel.

Tűz, hirtelen haragú, agresszív,támadó jelleg.
Víz, extrovertált (érdeklődő, társaság kedvelő, közlékeny), és hangos.
Levegő, változékony és nyugtalan.
Föld, nyugodt és humor nélküli.
Fa, türelmes és kitartó.

Két elemet kombinálva, a tulajdonságok is kombinálódnak. Így a dolgok erősíthetik, közömbösíthetik vagy módosíthatják egymást.
Két egyforma elemet véve, erősödik a tulajdonság.
Ha Elem gyanánt Orikalkumot vesz, akkor hatalmas magabiztossághoz jut. Sőt, vesz még egy uncia Orikalkumot, és mérhetetlenül nagyvonalú lesz, nagyzási hóborttal.

A sisak megpróbál a benne rejlő erővel a karakterhez beszélni (és csak vele, más nem hallja, - a karakternek persze normálisan kell válaszolnia, ezért őt más is hallhatja) és belátása szerint segíteni.
Ha a karakter fütyül rá, akkor a sisak megtudja tőle tagadni az előnyeit, és hatásait (fokozatokat is). Itt természetesen a mesélőnek óvatosan kell eljárni, a sisak szerepét átvenni (amit természetesen egy másik játékos is átvehet alternatívaként).


Tűz+Fa
A Közelharci Fegyverek és a Kéregbőr képessége nő egy fokozatot. Ha nem rendelkezik a képességgel, megkapja első szinten.

Tűz+Levegő
A Közelharci Fegyverek és a Sprint képessége nő egy fokozatot. Ha a karakter nem rendelkezik a képességgel, megkapja első szinten.

Tűz+Föld
A Közelharci Fegyverek és a Rendíthetetlen Föld képességei nőnek egy fokozatot. Ha nem rendelkezik vele a karakter, akkor megkapja első szinten.

Tűz+Víz
A Közelharci Fegyverek és a Gúnyolódás képességei egy fokozatot nőnek. Ha nem rendelkezik vele a karakter, akkor első szinten megkapja.

Tűz+Tűz
A Közelharci Fegyverek és a Fegyvertelen Harc képességét megnöveli 1 szinttel. Ha nem rendelkezik vele a karakter, akkor első szinten megkapja.

Víz+Fa
A Kéregbőr és a Gúnyolódás képességei 1 fokozatot nőnek. Ha nem rendelkezik vele a karakter, akkor megkapja első szinten.

Víz+Levegő
A Gúnyolódás és Sprint képességei 1 fokozatot nőnek. Ha a karakter nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten a képességeket.

Víz+Föld
A Gúnyolódás és a Rendíthetetlen Föld képességei 1 fokozatot nőnek. Ha nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten.

Víz+Víz
A Gúnyolódás és a Érzelmek Dala képességei 1 fokozatot nőnek. Ha nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten.

Föld+Fa
A Rendíthetetlen Föld és a Kéregbőr képességei 1 fokozatot növekednek. Ha nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten.

Föld+Levegő
A Rendíthetetlen Föld és a Sprint képességei növekednek 1 fokozatot. Ha a karakter nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten.

Föld+Föld
A Rendíthetetlen Föld és az Önuralom képességei 1 fokozatot növekednek. Ha nem rendelkezik a karakter vele, akkor megkapja első szinten.

Levegő+Fa
A Sprint és a Kéregbőr képességei növekednek 1 fokozatot. Ha nem rendelkezik a karakter vele, akkor megkapja első szinten.

Levegő+Levegő
A Sprint és a Légtánc képességei 1 fokozatot növekednek. Ha nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten.

Fa+Fa
A Kéregbőr és a Sebegyensúly képességei növekednek egy fokozatot. Ha nem rendelkezik vele, megkapja első szinten.

Orikalkum+Tűz
Az Asztrális Látás és a Közelharci Fegyverek képességek növekednek 1 fokozatot. Ha a karakter nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten.

Orikalkum+Levegő
Az Asztrális Látás és a Sprint képességei növekednek egy fokozatot. Ha nem rendelkezik vele a karakter, akkor megkapja első szinten.

Orikalkum+Föld
Az Asztrális Látás és a Rendíthetetlen Föld képességei növekednek 1 fokozatot. Ha nem rendelkezik vele, akkor megkapja első szinten.

Orikalkum+Víz
Az Asztrális Látás és Gúnyolódás képességei 1 fokozatot növekednek. Ha nem rendelkezik a karakter a képességgel, akkor megkapja első szinten.

Orikalkum+Fa
Az Asztrális Látás és Kéregbőr képességei növekednek 1 fokozatot. Ha nem rendelkezik a karakter vele, akkor megkapja első szinten.

Orikalkum+Orikalkum
Az Asztrális Látás és Tárgyak Története képességei 1 fokozatot nőnek. Ha nem rendelkezik a karakter vele, akkor megkapja,első szinten.


5. Szint. Költség: 3400

Hatás: a 4. Szintről megerősödve megkapja az Elemek képességeit. A képességek +2 fokozatot kapnak. Ezenkívül a sisaknak lehetősége, van a viselő gondolatait irányítani és érzékelni, és tud a karakter hangjával mással beszélni.


Hozzászóláshoz kérünk, hogy regisztrálj a weblapon, vagy jelentkezz be!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.